Ex-Rém origami tábor Magyaregregyen - beszámoló
2008 június 7-12-ig került megrendezésre az Ex-Rém origami tábor Magyaregregyen, ahol már régi ismerősként köszöntötték a résztvevőket a Vadgesztenye panzió tulajdonosai.
A nyitó napon a köszöntés után mindenki kapott egy-egy sütit, amiben egy-egy talizmán neve volt. A talizmánokhoz tartozó leírásból megtudhatták, hogy mitől védenek, így amikor elkészültek az origami talizmánok, a résztvevők teljes biztonságban érezhették magukat.
Természetesen a papírhajtogatáson kívül volt más program is a héten. Kedden Pallai Mariann nemezelni tanította az origamisokat, így a talizmánokhoz gyönyörű tokok készültek. Szerdán Pécsre kirándult a csapat, ahol megnézték a Tettye barlangot, majd a Várostörténeti kiállítás írástörténeti részét..Ezután a Pécsi orgonaépítő manufaktúrához mentek, ahol Budavári Attila fantasztikus és kimerítő idegenvezetésének köszönhetően megismerkedhettek az sípos orgona tervezésétől a hangolás mikéntjéig mindennel, miközben a cég saját öntőműhelyét is megnézték, ahol speciális ötvözetből a sípokat készítik.
Csütörtökön Sebők Zsolt, mint rajztanár mutatkozott be. Iránymutatásai segítségével mindenki belekóstolhatott a maszatolásos technikába, a portrékészítés, majd pedig az egész alakos emberábrázolás rejtelmeibe, így a hét végére egy egész tárlatnyi, igen színvonalas rajzanyag gyűlt össze.
A péntek esti bulira mécsestartókat készítettek a résztvevők, majd felmentek Máré várába, ahol boszorkány avatási szertartással kezdődött a program. A várba csak megfelelő öltözékben és megfelelő sminkkel léphettek be a boszorkányok. A vár gondnoka, Foris Laci bácsi elmondta a vár legendáját, amit követően megpróbáltuk megidézni az elátkozott várkisasszony szellemét. Sajnos azonban a kezdő boszorkányoknak nem volt elég erős a varázslata, így csak néhány kóbor szellem került elő, akiket meghívtunk a vár régi konyhájában elkészített étek elfogyasztására. A sötétedésben a várfokról furulyaszó tette hangulatossá az estét. Közben a kiállítás megtekintésére is lehetőség nyílt.
Másnap már csak a pakolás maradt, és a kezekre került boszorkányos pecsétek eltüntetése, ami nekem pl a mai napig nem sikerült, így tetkóval a kezemen járok dolgozni, ami munka közben is erre a fantasztikus hétvégére emlékeztet. Sajnálhatja, aki lemaradt...
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges