Horn Ákos (1971-2007)


Horn Ákos

1971 első szerdáján születtem Budapesten. Az érettségi után a Gödöllői Agrártudományi Egyetem gépészmérnöki karán tanultam, az 1995-ben megkapott diplomámig. Még ugyanebben az esztendőben a Testnevelési Egyetemen elsőként végeztem el a snowboard oktatói képzést.
Az origamival még egyetemi éveim alatt kezdtem foglalkozni. Szerencsére elég hamar összehozott a sors Budai Péterrel, aki sokat segített nekem és ellátott „szakirodalmakkal”. Egy-két évre rá, 1994 körül ismerkedtem meg Pásztor Zolival. Ő volt a Mesterem az origamiban. Neki köszönhetem a szemléletet és a hozzáállást, ahogy hozzákezdek egy új modell kitalálásához, és a figurák kidolgozásához.
1998-tól szellemi szabadfoglalkozásúként dolgozom és sok területen hasznosítom az origamiban szerzett tapasztalataimat. 1999-ben Terveztem és készítettem színházi díszletet, reklámfilmhez készítettem hátteret, írtam és önerőből kiadtam egy papírhajtogatásról szóló könyvet Zsebe József barátom és a saját modelleimből. A Nemzetközi Tokioi Origami Világkiállításon a könyvünkben szereplő 20 modellből 11 nyert díjat ( ebből 9 a Józsi modellje ). 2002- ben forgattam Cakó Ferenc stúdiójában egy eddig egyedülálló origami alapú animációs filmet, és még ez év decemberében indítottuk el egy társammal egy papír, kiemelő mechanikákkal ellátott cdtartó család szabadalmaztatását, és gyártását. Nemzetközi szabadalmi kiállításokon számtalan díjat nyertünk ezzel az ötlettel ( Genf – ezüst érem, Nürnberg – ezüstérem, Brüsszel – aranyérem, Barcelona – különdíj ). Tervezek és készítek papírmechanikákkal működő reklámanyagokat, és egyedi, exluzív papírdobozokat, főleg bon-bonokhoz (A Japán császár részére is készítettem ilyet), ezeken kívül origami és bumeráng kiállításokra készülök évente több alkalommal. Tervezem egy következő könyv kiadását 20 újabb modellel. Remélem Józsi barátomra ismét számíthatok majd társszerzőként.
Pingvin snowboardiskola néven snowboard tanfolyamokat tartok, és 2002-óta dolgozom a Mozgássérültek Állami Intézetében is, havi 30 órában. Elsősorban korrepetálást tartok reál tárgyakból a középiskolás mozgássérülteknek. Snowboard oktatást is szervezünk a gyerekeknek évente egy-két alkalommal.
Mint látjátok, sokat köszönhetek a hajtogatásnak, és bízom benne, hogy a későbbiekben is olyan dolgokkal foglalkozhatom amelyeket szívvel-lélekkel, és boldogan tudok csinálni.

Budapest 2005. október 18.
Horn Ákos


Rövid bemutatkozás

Művészi alkotásokat, papírszobrokat készít.

Játékterület origami
Születési idő 1971
Valódi vezetéknév [ csak a regisztrált látogatók részére ]
Valódi keresztnév [ csak a regisztrált látogatók részére ]
E-mail [ csak a regisztrált látogatók részére ]
Telefonszám [ csak a regisztrált látogatók részére ]
Irányítószám [ csak a regisztrált látogatók részére ]
Település [ csak a regisztrált látogatók részére ]
Utca, házszám [ csak a regisztrált látogatók részére ]
Ország [ csak a regisztrált látogatók részére ]
Játékos témájú honlapod
Játékszervezeti tagságaid
Utolsó módosítás 2007. augusztus 24., péntek 09.14



Kapcsolódások


Cím Típus Szerep
Horn ÁkosKiadványokillusztráció
OrrszarvúPapírhajtogatásokszerző
Az életre keltett papírKiadványokszerző
Országos Origami Kiállítás 2005.08.07-14. PécsRendezvények, pályázatokkiállító
A életre keltett papír - kiállításRendezvények, pályázatokkiállító
OrrszarvúPapírhajtogatásokfázisrajz készítő